Hasznos tanácsok

Ezen az oldalon az épületvillamossággal, az elektromos rendszerrel kapcsolatos információkat, javaslatokat,   praktikus tanácsokat teszünk közzé, melyek hasznosak lehetnek az építkezők, lakástulajdonosok, épületüzemeltetők számára.

Tervezés és kivitelezés

Otthonunk ma már kényelmet szolgáló és szórakoztató elektromos készülékekkel van tele, ezért a villanyszerelés is egyre összetettebb feladat, amely gondos tervezést kíván. Az utólagos módosítás sokkal többe kerül, nem beszélve az olyan kellemetlenségekről, mint amikor a frissen festett falat kell megvésni.

Világítás

Köztudott, hogy nem csak a lakás megjelenését, de közérzetünket is befolyásolják a fények. A világítást mindig az adott helyiség funkciójához, az életvitelhez kell igazítani. Jelentősége van a fényforrások fajtájának, és elhelyezésének. A villanyszerelés előtt tehát végig kell gondolni, hogy az egyes helyiségekben milyen világítást szeretnénk alkalmazni, és meg kell határozni a világítótestek helyét.

A konyhában az általános világítást biztosító (pl. az étkezőasztal fölé helyezett) fényforrás mellett szükség van a munkahelyek egyedi megvilágítására - a munkalap és mosogató fölé munkalámpát (erős direkt fényű lámpatest) kell szerelni.
A szobákban sem elegendő, ha egy világítótest van; a mennyezeti-, fali-, álló- és asztali lámpák kombinációja biztosítja az otthonosságot és megfelelő megvilágítást. Praktikus megoldás a fényerő-szabályozók alkalmazása.

Konnektorok helye és száma

Nagyon fontos, hogy az egyes helyiségekben megfelelő számú dugalj legyen. Ezért célszerű listát készíteni a későbbiekben használni kívánt elektromos berendezésekről, és meg kell határozni ezek várható helyét. A konyha használhatóságának érdekében jó, ha szinte minden háztartási géphez külön csatalakozó van. A villanytűzhely, a mosogatógép számára pedig egy-egy független áramkör szükséges.

A nappali, az iroda, dolgozószoba ugyancsak átgondolt villanyszerelést igényel - gondoskodni kell a TV, a műholdas dekóder, a DVD-lejátszó, a hifi- és házimozi rendszer, a számítógép áramellátásáról. Ezzel elkerülhető, hogy a kábelek később az egész szobát behálózzák. Praktikus, ha az elektromos áramon kívül a TV antenna, és a számítógép-hálózat is fali dobozból csatlakoztathatók.

A drága szórakoztató-elektronikai, számítástechnikai eszközök értékmegőrzése érdekében célszerű a túlfeszültség-védelemmel ellátott földelt konnektor, amely véd az olyan károktól, mint pl. a villámcsapás.

Kisgyermekek védelme

A gyermekek nem ismerik a veszélyt, amit az áram jelenthet számukra. Ezért ha kisgyermekünk van, mindenképpen gyermekvédelemmel ellátott dugaljakat kell felszerelni!

Többszintes az épület

Ha többszintes az épület, érdemes a felső szinten is egy biztosítéktáblát elhelyezni, amely segít a hibakeresésben, és nem kell lemenni, ha egy biztosítékot vissza kell kapcsolni.

Villamossági kivitelező kiválasztása

A kivitelező kiválasztásánál ne csupán az árajánlat végösszegét nézze, hanem azt is, hogy mit tartalmaz a költségvetés. Rosszabb minőségű anyagokkal, és szakszerűtlen munkával ugyan kevesebbe kerülhet a létesítmény villanyszerelése, a gyakorlat viszont mindig bizonyítja, hogy az olcsó, de nem megfelelő színvonalú munka lesz végül a drágább.



Energiatakarékosság

Nem is gondolnánk, hogy egy kis odafigyeléssel milyen sok energiát takaríthatunk meg, s ezáltal mennyi pénzt spórolhatunk.

Nem használt készülékek

Kapcsoljuk ki a készülékeket, amikor nem használjuk őket. Ha csak úgy magára hagyjuk, egy 300 W-os számítógép 5 óra alatt 1500 Wh-t fogyaszt, mely 1 hónapban 45 kWh-t jelent. A TV fogyasztása naponta kb. 2 kWh, amely 1 hónapban kb. 60 kWh. Ezek éves szinten több tízezer forintot is jelenthetnek.

Áramfogyasztás készenléti üzemmódban

A szórakoztató elektronikai készülékek (TV, rádió, DVD) több Watt készenléti teljesítményt fogyasztanak anélkül, hogy hasznunk lenne belőle, ha csak távirányítóval kapcsoljuk ki őket. Egy kapcsolós elosztóval, egy mozdulattal az összes készüléket áramtalaníthatjuk, ha már nem használjuk azokat.

Halogén spot lámpák

Ha az újabban divatos halogén spot lámpákat alkalmazzuk - például egy konyhában a mennyezeti lámpa helyett, a szekrényeknél 3-5 db 50 W-os halogént szereltetünk fel -, akkor hasonló megvilágítás mellett többszörösére emelkedik a fogyasztás.

Energiaveszteség elavult hálózat esetén

Nem megfelelő keresztmetszetű vezetékek, laza, sodrott kötések, régi, elavult biztosítékok, nem kellően meghúzott csavarok esetén az energia egy része - a nagyobb ellenállás miatt fellépő melegedés formájában - elvész. Az elöregedett gumiszigetelésű vezetéken pedig szivárgó áram folyhat át.

Baleset- és tűzveszély

Az elektromos áram komoly veszélyforrást jelent, a villamos hálózat hibája pedig tüzet is okozhat, ezért ha bármi problémát tapasztal - pl. gyakran leold a kismegszakító, a hajszárító bekapcsolásakor halványodnak a lámpák -, hívjon villanyszerelőt. Soha ne próbálkozzon saját barkácsolással, a villanyszerelési munkákat bízza szakemberre.

Elavult elektromos hálózat

Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a 70-es, 80-as években épült lakások villanyszerelése nem a mai igényekre lett méretezve - az elektromos készülékek száma, így a rendszer terhelése azóta a többszörösére növekedett. Továbbá az alumíniumból készült régi vezetékek sokkal ridegebbek, mint a ma használatos réz, és azok műanyag szigetelése könnyen elöregszik, ezáltal zárlat keletkezhet. Az elavult villamos hálózatot ajánlott felújíttatni, mivel a berendezések meghibásodását eredményezheti, balesetet, tüzet okozhat.

Nem megfelelő kötések

A villamos eredetű tüzeket a legtöbbször a vezetékkötések rossz érintkezése okozza. Ahogy egy ilyen kötésen áram halad keresztül, villamos ív keletkezik, amely a közelében található gyúlékony anyagokat lángra lobbanthatja. Ez ellen sajnos önműködő védelem sincs - a megelőzésére az időszakos gondos karbantartás szolgál.

Életvédelmi földelés, áramvédő-kapcsoló

A védőföldelés szerepe, hogy zárlat esetén a hibaáram a kis ellenállású földelési útvonalat követi, így megakadályozza az akár halálos áramütést. Sajnos a régi lakásoknál előfordul, hogy - bár földelt aljzatokat szereltek fel -, a földelés nincs kiépítve. Ez pedig életveszélyes megoldás.

Az érintésvédelem legújabb irányzata az úgynevezett áramvédő-kapcsolók alkalmazása, amely zárlat esetén képes nagyon rövid idő alatt megszüntetni a meghibásodott berendezés áramellátását. Alkalmazásának előnye, hogy érzékenységét nem befolyásolja a fogyasztó áramfelvétele, így akár milliamperes nagyságrendű érzékenységgel rendelkezhet, valamint telepítése is könnyen végrehajtható.

Elosztók, hosszabbítók használata

Ne vigyük túlzásba az elosztók, hosszabbítók használatát, ne használjunk őket nagy teljesítményű készülékekhez. Ha túlterheltté válnak az áramkörök, nő a tűzveszély kockázata. Szintén tűzveszélyesek a hosszabbítók, ha a szőnyeg alá rejtik őket; a szigetelő sérülése esetén pedig akár súlyos áramütés is érheti a lakót.